Hagyományőrző Csáti menyegző

Hagyományőrző Csáti menyegző

Csáti menyegző címmel rendezett jótékonysági bált a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány, hogy a Mezőcsát Népi Együttes lengyelországi útjára támogatást tudjon biztosítani. Az együttes Zelei Ferenc vezetésével egy igazi csáti menyegző részeseivé tette a háromszáz lagzis vendéget. A menyasszony kikérésére a Mátyás úti tájház udvarán gyülekezett össze a sok-sok érdeklődő, hogy a hangulatkeltő közös tánc után élvezze a rítust és a hozzá kapcsolódó táncokat. Ezt követően annak rendje és módja szerint elindult a menet a református templomba, ahol Gazda István esperes a fiatal táncospárt életét nem, de a múltat és jelent összekötötte beszédével. Az érdeklődők meg is tekinthették azokat az anyakönyveket, melyek az 1700-1800-as években rögzítették eleink házasságkötéseit és az ehhez kapcsolódó szabályokat. A templomi esemény után a nászmenet a lakodalmas sátorhoz vonult, ahol a menyegző harmadik része zajlott.

Az érkező vendégeket viseletes fiatalok fogadták pálinkával, majd Bertók Lajos vőfély köszöntötte az egybegyűlteket és megkezdődött a mulatság a népi együttes táncosainak hangulatkeltő műsorával. Ennek záró koreográfiája és az azt követő táncházMezőcsát táncos hagyományaiból merítkezett. A jó zenének és hangulatnak köszönhetően a tánctér mindig zsúfolásig megtelt, a vendégek reggelig ropták lankadatlanul. Az éjszaka folyamán a szokásrendnek megfelelően hallhatóak voltak az étkek beköszönései, éjfélkor pedig háromnegyed órán át tartott a menyecsketánc, ahol igencsak szükség volt a menyasszony, Bakondi Bettina állóképességére. A vőlegény, Farkas Tamás táltörésével és az újasszony kimenekítésével értek véget a lagzi hagyományőrző elemei, majd folytatódott a mulatozás. Az első csáti menyegző megrendezésével ismét új utakat nyitott a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány, melyben sok, a városért és annak hagyományaiért élő helyi lakos munkálkodását, értékteremtő gondolkodását sikerült összefognia. A nagy érdeklődés igazolta az elképzeléseket, a folytatást örömmel várja a város közönsége.

forrás: www.boon.hu

Az eseményről készült képek megtekinthetőek a „Képgaléria” menüpont alatt.