Egy kis művészet
A közös alkotás jegyében, szorgalmas volt a tavasz Szikszai Robi és jómagam számára.
A közös alkotás jegyében, szorgalmas volt a tavasz Szikszai Robi és jómagam számára.
Köszönjük a kuratóriumi tagok és családtagjaik, de legfőképpen minden önkéntesünk és támogatónk munkáját, segítségét, hozzájárulását az alapítvány Húsvéti Családi Napjához. FACEBOOK képgaléria
A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány 2017. évre tervezett programjai: 2017. január 8. (vasárnap) Emlékező istentisztelet, melyen Dr. Rácz Antal halálának 1. és születésének 65. évfordulójára emlékezünk, emlékszoba megnyitása. 2017. február 11. (szombat) 9-18 óra között: Kultúrházak Éjjel-Nappal: Vass J. Zsóka festőművész kiállítása „A természeti szépség bűvöletében” címmel. 2017. április 17. (hétfő) …
A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány a Kultúrházak Éjjel-Nappal 2017 rendezvénysorozathoz kapcsolódva Vass J. Zsóka mezőcsáti festőművész képeiből rendezett kiállítást az Örökségeink Házában február 11-én. A mini tárlat „A természeti szépség bűvöletében” címet kapta, hiszen a művésznő hitvallása a Rousseau-i életfilozófia: „Vissza a természethez!”. A kiállított darabok is mind a természet színeit, …
A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány kezdeményezésére, a Mezőcsáti Református Egyházközség közreműködésével 2017. január 8-án emlékeztünk meg Dr. Rácz Antal halálának 1., születésének 65. évfordulójáról.
A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány 2016. október 29-én szombaton második alkalommal rendezte meg a TöK Jó DéLuTáNt. A tavalyi évben első alkalommal Mezőcsát főterén kicsit hűvösebb időben, de már akkor is nagyon jó hangulatban telt el az alkalom. Az idei délutánt már az alapítvány saját udvarán, az Örökségeink Házánál tarthattuk. Az …
Nagy izgalommal vártuk ezt az alkalmat, mivel egy különleges menyegzővel szerettük volna meglepni a rendezvényre ellátogatókat. Nagyon sok munka és szervezés előzte meg e napot, mert úgy gondoltuk, hogy ha sikerült három 25 éves házassági évfordulót ünneplő párt meggyőznünk arról, hogy körünkben népi hagyományok között ünnepeljen, akkor még jobban törekednünk …
Eredmények: MEZŐCSÁT LEGNAGYOBB SÜTŐTÖKE kategória 1. Tökfaragó Boszorkák 2. Fogyatékosok Nappali Ellátó Intézete 3. Halacska Csapat A kategória további versenyzője: Nemes Ferenc LEGFINOMABB SÜTŐTÖKÖS SÜTEMÉNY kategória 1. Fogyatékosok Nappali Ellátó Intézete 2. Sólyomné Deák Edit 3. Lila Akác Nyugdíjas Klub 3. Kormos Jánosné A kategória további versenyzője: Kovácsné Kuli Ágnes …
A hagyományokat őrizvén, 2015. július 25-én hatodik alkalommal rendeztük meg a Csáti Menyegzőt, Bakondi István és Nagy Szilvia vállalták az ifjú pár szerepét, amit e helyről is köszönünk.
Kedves Mezőcsáti Polgárok! A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítványt 2000-ben Tóth László egyéni vállalkozó hozta létre. Jelenlegi tagjai: Farkas Istvánné (Jutka), Kovács Árpádné (Aranka), Veresné Nagy Zsuzsa, Répásiné Balogh Mária, Kovács Árpád Ferenc, Rőthi János, Tóth László. Az alapítvány céljai: nevelés, oktatás, képességfejlesztés, kulturális tevékenységek támogatás, kulturális örökség megóvása, tudományos tevékenység, kutatás. …