2023. augusztus 13-án került sor a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány jóvoltából tizenegyedik alkalommal a Csáti Kavalkád megrendezésére, amely két részből tevődött össze.
Az egyik a Kuli Sándor Fogathajtó Emlékverseny, amelyen póni-, egyes- és kettesfogatok vettek részt. A verseny Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyei fordulónak számított, amelyen összesen 27 fogat mérte össze tudását.
A másik a veterán autósok-motorosok találkozója volt a Mezőcsáti Motoros és Veterán Club közreműködésével, akik felvonulással kezdték a napot, melynek végállomása a Vásártéren volt. Ezt követően felsorakoztak és meg lehetett csodálni a régebbnél régebbi és szebbnél szebb autókat és motorokat. Két versenyszámban mérettették meg magukat, lassulási és blokkdobáló versenyt tartottak.
A gyerekek sem unatkoztak, ha kilátogattak a rendezvényre. Lehetőségük volt pónilovaglásra, kézműves foglalkozásra, népi játékokat próbálhattak ki, ugrólóvárban ugrálhattak, a lányoknak hajat is fontak. A gyerekek habpartin is részt vehettek, amelynek nagy sikere volt.
A rendezvényen a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és AMI fotószakkörösei is kipróbálhatták a tanultakat, köszönjük Balázs Zea és Kovács Ábel közreműködését, felkészítőjük Kékedi Levente tanár úr.
Továbbá köszönjük támogatóinknak, hogy támogatták rendezvényünket, akik név szerint: Mezőcsát Város Önkormányzat, Mezőcsáti Művelődési Központ és Könyvtár, Tállai András miniszterhelyettes, Taskó József és felesége, Dr. Szeghő Zsolt, Bartha Lajos, Borza Lajos, Veres Péter, Arnóth János, Arnóth István és családja, Arnóth Istvánné, Szakolcai István, Papp Zoltánné, Mezőcsát és Környéke Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Kis-Hortobágy Major, Papp-Pék Kft., Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriumának tagjai (Farkas Istvánné, Kovács Árpádné, Kovács Árpád Ferenc, Nagy Zsuzsa, Répásiné Balogh Mária, Szabó Noémi, Tóth László, Vavra Péterné) és családjaik, Kovács és Kuli családok.