2013. augusztus 3-án zajlott a II. Csáti Kavalkád és annak kiemelt rendezvénye, a Kuli Sándor Emlékverseny. A rendezvény szervezője a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány volt, Mezőcsát Város Önkormányzatával.
A rendezvényre érkező lovas fogatok és az őket felvezető B-A-Z Megyei Huszár- és Lovas Hagyományőrző Egyesület huszárai reggel 8.30-kor indultak az Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola elől, a hintókon és fogatokon a viseletbe öltözött néptáncosokkal, amit a veteránmotorok felvonulása követett. A kijelölt útvonalukon végigmenve értek ki a vásártérre, ahol már reggel 8 órától állították sátraikat az árusok, kirakodók, és a főzőversenyre benevezett csapatok.
A rendezvényre érkezőket Dr. Domján László polgármester úr köszöntötte, megnyitó beszédet Tállai András Államtitkár úr mondott.
1969-ben az Észak-Magyarország már említést tesz egy helyben rendezett alkotmánynapi ünnepségről, melynek zárásaként a fogatosok színpompás, mozgalmas bemutatójáról számol be a cikk írója. Ezt követően 2 évtizedbe telt, amíg Mezőcsáton valóban lovasversenyt rendeztek, az első hivatalos alakom 1989-ben volt, Nagy István szervezésében.
A későbbiekben Kuli Sándor volt az a személy, aki összefogta a környék lovasait és Ő lett a verseny fő szervezője, lelke, motorja.
Nemcsak szervezték és irányították a munkát, hanem éveken keresztül versenyeztek, utaztak a különböző versenyhelyszínekre. Munkájuk és versenyzésük mellett évtizedeken keresztül anyagilag is támogatták a lovas versenyek megrendezését.
Annak reményében indult el a Csáti Kavalkád, hogy elődeinkre méltóképpen emlékezzünk, az általuk örökségül kapott hagyományt megőrizzük, tisztelve és tovább folytatva Mezőcsát lovas kultúrájának ápolását.
A színpadi programjainkat a Mezőcsát Népi Együttes kezdte, műsorukban Felső -Tisza vidéki, Matyó- és Mezőcsáti táncokat láthattunk. Ezt követően kezdődött a kettesfogathajtó verseny az akadályhajtás versenyszámmal. 12 órakor a hagyományőrző huszárok tartottak bemutatót a régi verbuválás és huszártoborozás életképeiből, a Mezőcsáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület pedig szintén korabeli tűzoltó eszközökkel és ruhában tartottak bemutatót.
A Hangulat Együttes ?Bodnár Sándor és Dósa Elemér- a nap során többször is szórakoztatta a közönséget, Ők a délelőtti és délutáni színpadi programok fellépői is voltak.
14 óra után az érdeklődők megtekinthették a kettesfogatok második versenyét, a hibaidős akadályhajtást, melynek eredményhirdetése 16-kor kezdődött.
A felsorakozott fogatok előtt Kuli Sándorra dr. Liszkai Ferenc, Tiszaladány polgármestere, Kovács Ádám Máté ének és gitárjátékával, valamit Farkas István trombitaszólójával emlékeztünk meg.
Kuli Sándor Emlékverseny – eredmények:
Akadályhajtás I. és II. forduló:
Helyezés – Név – Település
1. – Polgár Tibor – Tarnaméra
2. – Lukácsi Zoltán – Jászjákóhalma
3. – Magyar Zsolt – Nagykálló
4. – Liszkai Kristóf – Tiszaladány
5. – Gömöri Tamás – Szikszó
6. – Csintalan Imre – Zaránk
7. – Kerekes Sándor – Besenyőtelek
8. – dr. Liszkai Ferenc – Tiszaladány
9. – ifj. Kapuvári Miklós – Tokaj
10. – id. Kapuvári Miklós – Tokaj
Póni akadályhajtás I. és II. forduló:
Helyezés – Név – Település
1. – ifjabb. Kapuvári Miklós – Tokaj
2. – Balogh Sándor – Szirmabesenyő
3. – Balogh Lukács – Szirmabesenyő
Hibaidős akadályhajtás:
Helyezés – Név – Település
1. – Csintalan Imre – Zaránk
2. – Lukácsi Zoltán – Jászjákóhalma
3. – Liszkai Kristóf – Tiszaladány
4. – ifj. Kapuvári Miklós – Tokaj
5. – Magyar Zsolt – Nagykálló
6. – Kerekes Sándor – Besenyőtelek
7. – Gömöri Tamás – Szikszó
8. – Polgár Tibor – Tarnaméra
9. – dr. Liszkai Ferenc – Tiszaladány
10. – id. Kapuvári Miklós – Tokaj
Póni hibaidős akadályhajtás:
Helyezés – Név – Település
1. – ifjabb. Kapuvári Miklós – Tokaj
2. – Balogh Sándor – Szirmabesenyő
3. – Balogh Lukács – Szirmabesenyő
Kuli Sándor Emlékverseny – támogatók:
– Mezőcsát Város Önkormányzat
– Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány
– Tiszatáj Közalapítvány
– GYTV Juh- és Gyapjúforgalmi Kft. – Miskolc
– Taskó József
– Kislászló Csaba
– Mészáros István
– B.-A.-Z. Megyei Huszár- és Lovas Hagyományőrző Egyesület – Bükkaranyos
– Spidi Bau Kft. – Miskolc
– Mezőcsát és Környéke Önkéntes Tűzoltó Egyesület
– Dr. Szeghő Zsolt
– Berecz Mihály
– Kuli és Kovács család
Különdíjat ajánlott fel:
Tállai András államtitkár
Bögre Lajosné, Tiszatarján polgármestere
Nagy István Zsolt
Fejes Gábor
Tóth Zoltán Tiszadorogma polgármestere
Sipos Imre Tiszakeszi polgármestere
Hornyák János
Nagy István (Pista bácsi)
Arnóth János
Hadzsega család
17 órakor a Mezőcsáti Harcosok Klubjának bemutatóját láthattuk, amit a tombolasorsolás követett és az estét a Capuccino Együttes jó hangulatú koncertje zárta.
A rendezvény egész napos kísérőprogramjai voltak: népi játékok parkja, íjászat, trambulin, arcfestés, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, pónilovaglás a gyerekek részére. A benevezett csapatok részt vehettek a hagyományos bográcsgulyás ételek főzőversenyén, ellátogathattak az Egészségsátorba, és megtekinthették a Kovácsné Kuli Ágnes által készített kiállítást, ahol édesapjának állított emléket, és megismerkedhettek a juh- és lófajtákkal.
Kiállítóink voltak: Fekete Magdolna édességgel, Mezőcsáti Kistérség Gyerekesély Programiroda, Dél-Borsodi Humánszolgáltató Központ és Fejlesztési Iroda, Családok a Családokért Magyar Vöröskereszt B-A-Z. megyei Szervezete, Oriflame, Kovácsné Szilágyi Krisztina gyöngyékszerekkel, kerámiákkal, Bakondi Istvánné kézi készítésű, varrott kiegészítőkkel, Baranyi Józsefné mézes, Tokaji József kés- és kardkészítő, Pócsi Sámuel fafaragásokkal, Arany Kezek Foltvarró klub, Kovács Istvánné aszalt gyümölcsökkel.
A főzőverseny bírálói Mattyasovszky Imréné és Pap Tibor voltak. A következő eredmények születtek:
I. Mákvirágok
II. Csáti Betyárok
III. Hubertus Vadásztársaság
IV. Veterán Csapat
Különdíj: Sólyom Família
A rendezvény összes fellépője, kiállítója, segítője emléklapot vehetett át Kovácsné Kuli Ágnestől, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni azt a fáradságos munkát, amivel segítette az alapítvány munkáját. A rendezvényről fényképeket készített Papp István, melyek megtekinthetők lesznek a csatikultura.hu honlapon.
Köszönetünket fejezzük az alább felsoroltaknak (a teljesség igénye nélkül)
Mezőcsáti Közös Önkormányzati Hivatal, ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár, Mezőcsáti Rendőrőrs, Mezőcsáti Polgárőrség, Kuli család, dr. Liszkai Ferenc(hintóztató),
id. Kapuvári Miklós(hintóztató), Bakondi István, G.Nagy János, Orosz János fogatosok, Hipságh Szilvia, Fehér József, Szeghő Richárd, Csótka Ferenc és a Városgondnokság emberei, Forray György, Magyari Tamásné, ifj. Poros József, Sólyom István, Farkas István, ifj. Farkas István, Farkas Zoltán, Ésikné Fekete Hajnalka, Pap Tibor, Mattyasovszky Imréné, Deák Sándor, Deák Gábor, Mezőcsát Népi Együttes, , Sófer Jánosné, Hajdu Mihály, Hajdu Mihályné, Lukács Józsefné, Ónadi Gyuláné, Mezőcsát és Környéke Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Mentősök, Bukta Gyula, Flex-Tex Bt., Vályi Lajos, Papp-Pék Kft., Bodnár Sándor, Dósa Elemér zenészek, Ónodi Gábor, Répási Gábor, Kovács Árpád, Kovács Ádám Máté, Hojdák Kristóf, ifj. Rőthi János.