Kékedi Levente vagyok, 1993. augusztus 12-én Miskolcon születtem. Szüleim Kovács Erika és Kékedi Gyula, akikkel Mezőcsáton lakom.
Iskolai tanulmányaimat a mezőcsáti Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában kezdtem, ahol hat osztályt végeztem, majd átiratkoztam a Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolába. Itt fejeztem be a hetedik és a nyolcadik osztályt.
Első osztályos koromtól jártam az iskola képzőművészeti tagozatára, ahol Juhász László és Juhász Lászlóné voltak a tanáraim. Az Ő biztatásukra jelentkeztem a miskolci Gábor Áron Művészeti Szakközépiskolába, ahol jelenleg 11. osztályos vagyok, grafika szakon.
Már az általános iskolában is minden évben részt vettem valamilyen képzőművészeti pályázaton, ahol sok szép eredményt értem el.
Jelenlegi iskolámban is aktívan részt veszek pályázatokon, 2009-es és 2010-es évben egy nemzetközi képzőművészeti pályázaton vettem részt, ahol mindkét alkalommal különdíjas lettem. A szép siker eredményeként 2010. szeptember 18-25. között Vouzelában (Portugália) részese lehettem egy nemzetközi ifjúsági képzőművészeti találkozónak.
2010. október 19-én pedig Hajdúszoboszlón az V. Országos Középiskolai Képzőművészeti Diáktárlaton ismét különdíjas lettem.
Kékedi Levente portugáliai útját a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány 20.000,- Ft-tal támogatta.
Kékedi Levente portugáliai útja képekben – 2010. szeptember 18-25.
Hálás köszönet az Alapítványnak ,hogy erejükhöz mérten hozzájárultak a fiam portugáliai kiutazásához!Ezúton mondok köszönetet az Alapítvány minden tagjának,hogy vannak olyan emberek ,akik veszik a fáradságot ,hogy patronálják a mezőcsáti kultúrát!