TöK Jó DéLuTáN 2016. október 29.

TöK Jó DéLuTáN 2016. október 29.

A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány 2016. október 29-én szombaton második alkalommal rendezte meg a TöK Jó DéLuTáNt. A tavalyi évben első alkalommal Mezőcsát főterén kicsit hűvösebb időben, de már akkor is nagyon jó hangulatban telt el az alkalom. Az idei délutánt már az alapítvány saját udvarán, az Örökségeink Házánál tarthattuk. Az idő is nagyon kedvezett számunkra, mert gyönyörű napsütésben készülhettek a szebbnél szebb töklámpások.

Miről is szólt ez a nap? 14 csapat nevezett be a töklámpás faragó versenyre, 9 féle sütőtökből készült süteményt zsűrizhetett a zsűri, és Mezőcsát legnagyobb sütőtökét is kiválaszthattuk. A kilátogatók megkóstolhatták a helyben sült sütőtököt, sütőtökös turmixot, tökös fánkot és pogácsát, valamint fogyaszthattak a szintén helyben, hagyományos módon, sparhelten sütött krumpli lángosból, forralt borból, meleg teából és nem utolsó sorban a frissen sütött szalonnából készült csepegtetett, hagymás-zsíros kenyérből. A gyermekek egész délután birtokba vehették az udvaron felállított népi játékokat, törhették a diót, kedvükre játszhattak és szaladgálhattak a füves udvaron.

Alkalmunk 13 órakor Siposné Horváth Anita polgármester asszony megnyitó beszédével kezdődött, majd Kovács Ádám Máté előadásában hallhattuk a legújabb tökös nótát majd ezután elkezdődött a lámpások faragása. Amíg készültek az alkotások, addig a süteményes zsűri tagjai: Gere Jánosné, Kormos Anna képviselő asszony, Bagi Mihályné valamint Sipos József kiválasztották a legfinomabb sütőtökből készült süteményeket. Kiválasztásra került a legnagyobb sütőtök is, majd a tökfaragó zsűri tagjai: Juhász Lászlóné, Bánfalviné Klárika, Kormos Anna és Takács Ágnes folyamatosan figyelték, hogy mely csapat sátrából kerül majd ki a legszebben, legötletesebben kifaragott töklámpás. Nagyon nehéz dolguk volt, mert nagyon kreatív alkotások készülődtek. Délután 16 óráig faraghattak a csapatok, ezután vette kezdetét az eredményhirdetés.

Az eredményhirdetések után került sor a nyeremény-szelvények kisorsolására. Ezúton szeretném megköszönni minden kedves vendégünknek, hogy a nyereményjegyek megvásárlásával támogatta alapítványunkat, a befolyt összeget az udvar további kialakítására fogjuk fordítani.

Szeretnénk köszönetet mondani Mezőcsát Város Önkormányzatának, Vályi Lajosnak a halloween tökök felajánlásáért, valamint Kormos Anna önkormányzati képviselő asszonynak, Gere Jánosnénak, Bánfaviné Klárikának, Bagi Mihálynénak, Juhász Lászlónénak, Takács Ágnesnek, Sipos Józsefnek a zsűrizésben végzett munkájáért, a Mezőcsáti Motoros és Veterán Club tagjainak, Balogh Istvánnénak, Répási Gábornak, Kovácsné Kuli Ágnesnek, Farkas Istvánnak, Vavra Péternek, Fekete Lászlónak, Bartha Istvánnak a rendezvényen nyújtott segítségért.

Bízom abban, hogy aki itt volt ezen a délutánon az jól érezte magát, az alapítvány tagjai mindent megtették azért, hogy egy jó hangulatú, emlékezetes TöK Jó DéLuTáNt biztosítsanak az idelátogatóknak.

Jövőre is várunk mindenkit nagyon sok szeretettel október utolsó hétvégéjén az Örökségeink Házánál.

 Répásiné Balogh Mária

Eredmények:

MEZŐCSÁT LEGNAGYOBB SÜTŐTÖKE kategória

1. Kondrák Csilla
2. Szabó Józsefné
3. Tóth László

LEGFINOMABB SÜTŐTÖKÖS SÜTEMÉNY kategória

1. Sólyomné Deák Edit
2. Szabó Józsefné
3. Kovács Árpádné
4. Kormos Jánosné
Különdíj: Sipeki Istvánné

LEGSZEBB, LEGÖTLETESEBB TÖKLÁMPÁS kategória

1. Tökfaragó Boszik
2. TÉR ABC
3. Halacska csapat
A kategória további versenyzői: Antijók, Három tökös, Kisokosok, Lila Akác, Máris szomszéd, Sólymok, Szellemkirálynők, Tök jó manók, Tök jó srác, Tökös fiú, Veteránok

FACEBOOK képgaléria