Városnap 2008.

Városnap 2008.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik idejüket rászánva megtisztelték a rendezőket azzal, hogy a 2008. szeptember 27-i Városnapra kilátogattak és végignézték műsorainkat. Bízunk benne, hogy minden korosztály megtalálta a neki tetsző előadást. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik segítsége nélkül nem tudtuk volna megvalósítani a rendezvényt.

Elsősorban Mezőcsát város Önkormányzatának, a Kiss József Közösségi Háznak, a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítványnak (név szerint: Farkas Istvánné Judit, Bánfalvi Béláné, Kovácsné Szikszai Eva, Kovács Árpádné, Juhász László, Tóth László, Répásiné Balogh Mária), a Kisebbségi Önkormányzatnak, valamint a Mezőcsáti Autósport Szakosztálynak.
A Városnap a szilvalekvár-főzéssel kezdődött. Itt szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik ebben részt vettek és segítségükkel főtt a várva-várt szilvalekvár. Először Hornyák János úrnak, hogy biztosította számunkra a szilvát a lekvárfőzéshez, másodsorban Tokaji Józsefnének, Szabó Jánosnénak és férjének, Szabó Jánosnak, valamint menyüknek, Szabó Lajosnénak, a Nyugdíjas Klub tagjainak, név szerint: Bagi Mihályné, Sipeki Lászlóné, Lukács Józsefné, Rembeczki Balázs, Balogh Béla, Smura Miklósné, Kovács Péterné, Varga Károlyné, Sashalmi Zoltánné, Kiss Gyuláné, Illés Józsefné, Vida Lászlóné és Ujj Mihálynénak, hogy idejüket nem sajnálva segítségükkel elkészülhetett a lekvár.
Az udvaron a szilvalekvár mellett a szőlő levét, a mustot is megkóstolhattuk. Itt szeretnénk megköszönni Tóth Jánosné Manyika néninek a szőlőt, valamint Pereszlényi Józsefnek, hogy bemutatta a borkészítés lépéseit, és megkínálta a látogatókat a szőlő kipréselt levével.
A nap következő látványossága a szüreti-, valamint a veterán autó felvonulás volt. A szüreti felvonulás élén Szilágyi Lajos kisbíró hirdette a nap programjait. A felvonulás sem valósulhatott volna meg Kuli Sándor és fia, Kuli Csaba, Arnóth János, G. Nagy János, Révész György (Jávorszki István lova és kocsija), Bonta Gyula segítsége nélkül. Itt szeretnénk nekik megköszönni, hogy hintóikkal és gumis kocsijaikkal a felvonuláson részt vettek. Valamint meg szeretnénk köszönni Kislászló Csabának, Igrici polgármesterének és társának, hogy hátaslovon végigvezették a városon a menetet. Köszönet illeti meg a mezőcsáti néptánc együttes minden tagját és vezetőjét, Zelei Ferencet, valamint segítőjét Roszkos Lajosnét, hogy előkészítették a gyermekek ill. felnőtt korú táncosok műsorát.
A veterán autó felvonulás megvalósításáért köszönetet szeretnénk mondani minden autó és motor valamint tűzoltó autó vezetőjének, hogy eljöttek, és autóik felvonulásával színesítették a város napját. Név szerint: Czerny Lászlónak (Mezőkeresztes), a helyi veterán autó és motor szerelmeseinek, Szendrey Józsefnek, Molnár Tibornak, Bertók Lajosnak, Juhász Lászlónak, a tűzoltó egyesület tagjainak, Kovács Tamásnak és Németh Jánosnak, valamint Pethő Dénesnek, Igrici lelkészének és Dr. Dózsa Györgynek, Mezőkeresztes polgármesterének.
A felvonulások után megkezdődtek a színpadi műsoraink. Itt köszönetet szeretnénk mondani a helyi intézmények, ÁMK iskola és gimnázium, valamint a Dr. Enyedy Andor Református Iskola diákjainak és felkészítőiknek, a mezőcsáti citerazenekarnak, hogy színvonalas műsorukban gyönyörködhettünk. Meg szeretnénk köszönni a mazsorettes lányoknak, hogy vállalták a ruha bemutató próbáit, és általuk megnézhettünk egy nagyon szép divatbemutatót.
A nap folyamán a közösségi ház termeiben különböző kiállításokat tekinthettünk meg. Többek között Czakó Józsefné gyékény, Veres Jánosné méz, Tokaji József lakatos, késes, Fehérné Földi Mária hímzés, Tóth Lajosné csipkeverés, Pócsi Sámuel fafaragás, ÁMK Egressy Béni Általános Iskola kerámia, Kékedi Levente festés, Gergye Zoltán fazekas, Tóth Mária Oriflame, Gomba Eszter Aloe Vera, Wachter Józsefné könyv, valamint az Észak-Magyarország napilap kiállításait. Minden egyes kiállítónak meg szeretnénk köszönni, hogy idejét nem kímélve eljött és ezáltal gazdagabbá tette a város napját.
A nagyteremben a Kistérségi Humánszolgáltató Központ dolgozói segítségével gyermekeink szórakozhattak. Név szerint: Pocsai Judit, Csorbáné Pásztor Zsuzsanna, Szabóné Csapkó Zsuzsanna, Pecze Csilla, Farkas Lászlóné, Pap Tiborné. Köszönjük szépen áldozatkész munkájukat. Sok kisgyermeknek szereztek örömet a lufifigurákkal, valamint az arcfestéssel.
A nap este tűzijátékkal ill. utcabállal záródott. A tűzijátékot a KIFA Kft ügyvezetője, Farkas József füzesabonyi vállalkozó, a Kisebbségi Önkormányzat és a Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány jóvoltából valósította meg. Köszönjük szépen.
Köszönetet szeretnénk mondani még azoknak, akik hozzájárultak az ebéd elkészítéséhez. Név szerint: Csótka Tibor, Bogdán Vince, Tóth János, Horváth Sándor Papp-Pék Kft.
Köszönet illeti meg azokat az embereket is, akik segítettek az előkészületekben (sátorállítás, üstök, üst- házak összegyűjtése stb.), valamint a másnapi elpakolásban és a takarításban, ők a Városgondnokság emberei és édesapám, Balogh István.
Köszönjük a polgárőrség és a rendőrség embereinek, hogy a nap bonyodalomtól mentesen zárult.
A köszönőlevél lezárásaként a rendezőknek és azoknak az embereknek, akik e napért dolgoztak, nagyon jól esett az a sok gratuláció, amit a város lakosságától kaptak, köszönjük szépen.

Répásiné Balogh Mária
A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány elnöke

Tóth László
A Mezőcsát Kultúrájáért Alapítvány alapítója